Nyitólap

A Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Nonprofit Kft. 100%-ban önkormányzati tulajdonú társaság. Kizárólagos tulajdonosa a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata. A társaságot az Önkormányzat 2013. július 15-i döntésével a közszolgáltatói feladatok ellátására alapította.

A Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Nonprofit Kft. feladata 2014. július 1-től a hulladékkezelési közszolgáltatás ellátása Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közigazgatási területén, a gyűjtési és szállítási feladatok biztosítása a hatályos jogszabályok és a közszolgáltatási szerződés szerint.
A társaság küldetése, hogy a saját környezettudatos tevékenységével elősegítse a környezeti állapotok javulását, a fenntartható fejlődés elveinek érvényesülését. Hódmezővásárhely hulladékkezelési közszolgáltatójaként a legfontosabb értéknek tartja a környezet tiszteletét és annak megóvását, illetve a minőség iránti elkötelezettséget.
A lakosság egészségvédelme érdekében az országban mindenütt közel azonos színvonalú, de a helyi adottságoknak megfelelően, technológiájában differenciált hulladékgazdálkodási feltételeket kell létrehozni – Társaságunk e közérdekű elv prioritásának kíván munkája során érvényt szerezni. Ezzel lehetővé válik a hulladékgazdálkodás terén a régiók között fennálló különbségek csökkentése is, eleget téve az esélyegyenlőség horizontális alapelveinek.
Összefoglalva a cél a fenntartható településfejlődés környezeti feltételeinek javítása, a települési környezet állapotjellemzőinek javítása annak érdekében, hogy javuljanak az emberi életkörülmények, és a települések minden lakója számára biztosítva legyen az elfogadható életminőség és az egészséges lakókörnyezet.